Az Értéktrend Consulting ügyvezető igazgatójaként ugyanazon értékek és elvek mentén dolgozom, mint ahogy ezt tettem a McCann Erickson Budapest Reklámügynökség vezetőjeként 20 éven keresztül.

dr-serenyi-janos

“Tell me and I forget. Teach me and I remember. Involve me and I learn.”

(Mondd el és elfelejtem. Taníts és emlékezni fogok rá. Vonj be és megtanulom.)

Benjamin Franklin

Két évtizede az idézet szellemiségének megfelelően működünk együtt ügyfeleinkkel, azaz mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy a képzéseinken részt vevők valóban bevonódjanak a tréningfolyamatokba és mindezt örömmel tegyék. Éppen ezért olyan technikákat alkalmazunk, amelyek segítségével a tanulás valóban élmény lehet.

Büszkék vagyunk saját fejlesztésű tréningplatformjainkra (PPL, Free Runner), melyekkel úttörőként értünk el sikereket (itthon és nemzetközileg egyaránt) az üzleti kommunikációt kísérő stressz kordában tartásában. Ezek mellett, a Persona Global hazai partnereként számos világszinten elismert programot honosítottunk meg Magyarországon. Többek között 2017-ben a VideoMentor (Rehearsal VRP) nevű e-learning platformot, amely a kommunikációs készségek fejlesztésében nyújt egyedülálló megoldást.

Fő célkitűzésünk, hogy a rohamos technikai fejlődés diktálta üzleti környezetben költség- és időkímélő képzésekkel támogassuk partnereinket. A megváltozott tanulási szokásokhoz alkalmazkodva ezért  tantermi képzéseinket előszeretettel egészítjük ki, vagy helyettesítjük microlearning megoldásokkal.

Így érjük el, hogy a képzési folyamatok szinte észrevétlenül épülnek be ügyfeleink mindennapjaiba és felesleges pluszterhek nélkül, közvetlenül támogatják őket a munkavégzésben.

 

Dr. Serényi János

ügyvezető igazgató

Értéktrend Kft.